Előzmények
Az 1888-ban
alapított Magyar Testgyakorlók Köre 1901-ben hozta létre saját labdarúgó
szakosztályát. Az MTK a XX. század elejétől fogva a budapesti nagy klubok
egyikeként mindig meghatározó szerepet játszott a magyar labdarúgásban, idáig 23 alkalommal hódította el a legfelsőbb osztály bajnoki címét. Az
1920-as évek végére a 13 megszerzett bajnoki aranyérmével a korszak
legsikeresebb klubja azidő tájt szépszámú szurkolótábort is maga mögött
tudhatott. A 20-as évekből származó fényképek tanulsága szerint állandó teltház
volt az 1912-ben átadott Hungária körúti „fatribünös” első MTK stadionban.
A szurkolótáborok
közti összecsapásból is kivették a helyi drukkerek a részüket. Az 1920-as
években komoly riválisnak számított a cionista V.A.C csapata és tömegverekedés
is előfordult a lelátón - paradox módon azért, mert a cionisták szemében nem
volt elég zsidó csapat az MTK… Nem csoda tehát, hogy néhány évvel a
ferencvárosi B-közép megalakulása után, az akkor épp Hungária néven futó
alakulat szurkolói is lépéseket tettek a szervezett szurkolás irányába. A
korabeli beszámolók alapján 1933 februárjában alakult meg a Kék Közép
formációja. Létszámuk gyorsan gyarapodásnak indult, még e hónap 27-én a Szeged
elleni debütáló mérkőzésen fel is avatták kék-fehér selyemzászlójukat, amely
mögött a későbbiekben a hazai meccseken gyülekeztek és szurkoltak több százan a
nagytribün közepén.
Az Est – 1933 február 28
A társaság utazó
kedvére sem lehetett panasz, a Kaposvár ellen 500, míg Debrecenbe 1400(!) fős
különvonatot indítottak.
Sporthírlap – 1933 április 6
Sport – 1933 március 4
Érdekesség, hogy a
Hungária szurkolói vezették be a csapat biztatására a Ria-Ria-Hungária rigmust,
mely csak jóval később vált a válogatott első számú buzdításává. A II.
világháború előtt a nemzeti csapatot „huj-huj-hajrá” rigmussal buzdították.
Sporthírlap – 1933 október 30
Magyar Hírlap – 1990 július 13
A csoportosulás
sajnos nem volt túl hosszú életű, belső konfliktusok mellett 1933 végén már a
klub vezetésével is akadtak nézeteltérések - akiknek nem tetszett, hogy a
szurkolás mellett kemény kritikát is megfogalmaztak az addigiakhoz képest
szerényebb eredmények miatt a „nem csak szmokingos urakból álló” társaság
tagjai.
A nézeteltérés
odáig fajult, hogy a társaság 1934 őszén beszüntette működését. Bár a korabeli
sajtó még 1936-ban is Kék Középként hivatkozott az MTK szurkolóira, tudomásunk
szerint akkor a csoportosulás már nem volt aktív.
Sporthírlap – 1933 október 11.
Sporthírlap – 1934 szeptember
Alig néhány évvel
később kitört a II. világháború, és a Magyarországon elharapódzó
antiszemitizmus a Hungária csapatának a feloszlatását, szurkolói jelentős
részének pedig elhurcolását és meggyilkolását jelentette.
A háború után a
sokkból viszonylag gyorsan magához tért mind az MTK - mely eredeti nevén
alakult újjá – , mind pedig szurkolótáborának megmaradt része, akik 1945
októberében már a Kék Közép ujjászervezésén munkálkodtak a Nemzeti Sport akkori
beszámolója alapján.
Nemzeti Sport – 1945 október 3.
1947-ben avatták a
második MTK-stadiont - miután az első elpusztult a háború során. Egy évtizeddel
később, 1957-ben az egyesület különvonatot indított Szegedre, ahol 500 fővárosi
buzdította a csapatot a népszerű Sándor Csikar szülőföldjén. A ’60-as évek is
tízezres nézőszámokról tanúskodnak, az évtized vége pedig elhozta a Kék Közép
tényleges újjáalakulását, mely a ’70-es és ’80-as években volt aktív.
Nemzeti Sport – 1969 augusztus 14
A Kék Közép szurkolói csapata a ’60-as évek végén
Nézzük, mi volt a
helyzet a ’70-80-as években egy idősebb szurkolótársunk, András beszámolója
alapján:
Ezeknek az éveknek
a Magyarországa az elnyomott, eltagadott érzelmek országa volt. Ez alól talán
az egyetlen kivétel a futballpályák világa volt.
15 évvel az ‘56-os
forradalom után rengeteg keserűség és fájdalom élt ez emberek lelkében,
amelyeknek legjobb levezetése a futball volt. Azokban az években kb. 3-4000
MTK-szurkoló rendszeresen járt meccsre. Ennek kb. 10 százaléka, 300 szurkoló
utazott idegenbe is. Akkor sem volt könnyű dolog MTK-szurkolónak lenni, sok,
főleg verbális támadás érte a csapatot. Ezt megváltoztatta az 1970-es évek
elején, a Sóstói stadionban lejátszott Videoton-MTK mérkőzés, ahol egy kék
szalaggal díszített libát dobtak be a pályára, ami az első nyílt antiszemita
támadás volt az MTK ellen.
Ekkoriban még sehol
nem volt vendégszektor, így kénytelenek voltunk egy lelátón szurkolni a
hazaiakkal, ami melegágya volt az atrocitásoknak. A legjobb megoldás az volt,
hogy mindenki egy helyre gyülekezett a szektoron belül, ez valamelyest
védettséget jelentett a vendégszurkolóknak.
Vidékre indultak
szurkolói buszok, sokszor 2-3 járat is, valamint sokan érkeztek autóval is.
Akkoriban a fiatalabb szurkolókat a Kék Közép fogta össze. Ez egy nyitott baráti
társaság volt, távol a klasszikus ultraléttől, kevés zászló, drapi jellemezte
az ülve szurkolást, ami azonban meglehetősen szenvedélyes és csapatszerető
volt, amiért a játékosok hálásak voltak.
A legnagyobb
botrány a Torino elleni 1970 decemberében lejátszott nemzetközi kupamérkőzéshez
kötődik. Miután az olasz játékosok nem bírták elviselni a kiesést, verekedést
provokáltak a hazai játékosokkal, akiknek a megsegítésére mintegy 300 szurkoló
rohant a pályára. A vendégcsapatot a rendőröknek kellett kimenekíteniük a
stadionból. A korabeli olasz lapok pályára rohanásról és szégyenletes
verekedésről cikkeztek.
MTK-Torino - 1970
A ‘70-es és ‘80-as
években a Kék Közép fiatalsága a BKV pálya felőli lelátó fapados ülőhelyi
részén gyűlt össze a hazai mérkőzéseken és bíztatta rendületlenül mind otthon,
mind idegenben az MTK csapatát annak ellenére, hogy a csapat nem volt túl erős.
Bár ezt a “nem túl erős” csapatot ma bőven elfogadnánk hisz “mindössze” egy
kiesést hoztak össze egy bajnoki cím mellett.
B oldal – 70-es évek…
…és 1987 – Bajnokcsapat ünneplése a B-oldalon
Így érkeztünk el a
varázslatos kilencvenes évekhez, amely néhány szerencsés hazai tábornak
köszönhetően Itáliából elhozta az ultramozgalmat hazánkba és ha tömegesen nem
is, de azért mindez néhány fiatal érdeklődését felkeltette a Hungária körúton
is. A következőkben az ő kezdeti
próbálkozásaikat mutatjuk be.
1990-es évek első fele
1993 elején három
MTK-szurkoló fiatal úgy döntött, hogy a hazánkba akkorra már begyűrűző
ultra-mozgalom hatására megpróbálkozik a Hungária körúton is egy szervezett
szurkolói csoport létrehozásával. A választás pedig az Ultra Blue Geese névre
esett – természetesen kispesti és újpesti behatásra. A név (Ultra Kék Libák) az
önirónia mellett már akkor is fricska volt az ellenfelek MTK-t gúnyoló,
antiszemita rigmusokat skandáló szurkolói felé.
Említsük meg név szerint is őket, hisz ők tették le mindennek az
alapjait: Balázs, Ádám és István. A későbbiekben azonban csak Balázs vált a
tábor meghatározó, mindenki által ismert tagjává, az alábbiakban az ő
visszaemlékezéseiből szemezgetünk.
A kis méretű
kék-fehér kockás alapon sárga betűkkel ellátott Blue Geese drapéria 1993
február 20-án - kereken 30 évvel ezen cikk publikálása előtt - debütált Veszprémben, az MTK ottani vendégjátéka során.
A következő hazai
mérkőzésen pedig a fedett tribün felső soraiban bontottak zászlót az akkoriban
meglévő TV-s közvetítőállások mellett. A hazai találkozókon csatlakozott
hozzájuk néhány tribünön helyet foglaló szurkoló is. Ezen kívül hozzájuk
csapódott pár kosárszurkoló is - akik az MTK női kosárcsapatát is támogatták,
amely a hazai mérkőzéseit a stadion melletti régi csarnokban játszotta. Így
kialakult egy 10-20 főt számláló csoport, amely a legnagyobb rangadókon
(például a Ferencváros ellen) ennek a duplájára nőtt a tribünön helyet foglalók
csatlakozásával.
Mivel nem
mindenkinek tetszett a libás vonal felvállalása, így a csoport neve 1994
novemberében Blue Boysra változott. Ez egybeesett a csapat
– akkoriban még szokatlan – kiesésével. Ennek ellenére a csoport az NB II-ben
is rendületlenül követte csapatát.
Talán a hasonló
csoportnév, színek és közelség miatt, jó kapcsolat alakult ki a BVSC – szintén
kis létszámú – szurkolótáborával. Emlékezetes, amikor az egyik - már javában
zajló - mérkőzésre hangos MTK, MTK kiáltásokkal megérkezett kb. 15 zuglói kék
fiú, majd közös szurkolásba kezdett a hazaiakkal. De ekkoriban rendszeresek
voltak egymás meccseinek a látogatásai.
A sima visszajutást
követően 1995-ben Várszegi Gábor szerepvállalásának köszönhetően egy csapatra
való meghatározó játékos érkezett a klubhoz, köztük a későbbi közönségkedvenc
Illés Bélával. A csoport létszáma ekkoriban 10-30 fő közt mozgott. A szurkolás
az akkori kornak megfelelő volt. Mindenki a hagyományos B-közepes - valamint az
ismert nagyobb táboroktól átvett és átköltött - dalokat énekelte. Külön
megemlítendő a mai napig is használatos EEEMMM-TTTÉÉÉ-KÁÁÁ rigmus, ami sokak
kedvence volt. Elengedhetetlen kellékként minden meccsen megjelent a dob is. A
drapik akkoriban a tribün alsó korlátjára kerültek ki, közülük a legfontosabb a
csoport nevét tartalmazó Blue Boys zászlaja fehér alapon kék betűkkel.
Balmazújváros- MTK (NB2) - 1995
Létezett még egy kék-fehér-kék zászló, aminek
a fehér részébe kékkel az MTK, pirossal pedig az Ajax neve volt beleírva. Ez
egy itt élő holland srácé volt.
BVSC-MTK – 1993
A harmadik említést
érdemlő drapéria a fehér-kék zászló volt, inverzen beleírt MTK felirattal.
Utóbbinak kalandos élete volt, ugyanis egy Kispest-Újpest-Ferencváros
különítmény elvette az egyik tagtól, majd három felé vágva szét is osztották
maguk közt. Később - immár egyben - megjelent a kispestieknél, akiktől - a
legendárium szerint - nem várt fordulatként és e sorok írója számára
tisztázatlan körülmények között sikerült azt visszaszerezni.
1995 végén sajnos
elkezdtek az emberek eltünedezni, volt olyan meccs, ahol már a zászlók sem
jelentek meg. Ennek oka az akkori
katonaság, iskolai tanulmányok befejezése vagy épp elkezdése volt, illetve
sokan elkezdtek inkább BVSC-meccsekre járni. Ennek köszönhetően nem maradt más,
mint a feloszlás. Voltak emberek, akik kijártak, de szervezetlenül minden jel
nélkül voltak jelen. Közel egy évig megszűnt a szervezett szurkolás a Hungária
körúton.
Gödöllő-MTK (NB2) – 1995
